Listámon a legkártékonyabb „keresztyén” mantrák között a 3. dobogós hely a következő lózungé:
„Mindegy, hogy hogyan, csak jöjjenek az emberek!”
Ez a mantra mindig egyfajta „gyülekezetépítési stratégiaként” jelenik meg egyházi vezetők, presbitériumok, lelkészek gondolatvilágában. Következménye ez annak a rendkívül káros kvantitatív szemléletnek, ami eluralkodott a hagyományos keresztyén felekezetekben. Egy gyülekezet képességeit, erejét ez a szemlélet abban méri, hogy hányan vagyunk.
Való igaz, hogy egy keresztyén gyülekezet Krisztustól kapott küldetése az, hogy minél több ember megtérjen és éljen, mert ez az Isten akarata. De nem bármi áron. A gyülekezetbe, Krisztus testébe való igazi integráció sohasem tartalmas könnyű- vagy komolyzenei, kulturális programok szervezése által történik, hanem megtérés és újjászületés által. A cél sem az, hogy a világi emberek is jól érezzék magukat nálunk, hanem az, hogy Krisztus útján járjunk. A lelkész sem programszervező, hanem elsősorban Isten igéjének hirdetője.
Ez a szemlélet azért káros, mert ha következetesen végigvisszük, akkor a gyülekezet nem fog különbözni egy vallásos klubtól, valamiféle egyesülettől, ahová eljárunk, ahol statisztikákat elemzünk, ahol évente egyszer befizetjük a klubtagsági díjat, és ahol jól érezzük magunkat.
A krisztusi út más. A krisztusi út a megtérésről, aztán az önmegtagadásról, a kereszthordozásról és a világ (mint istenellenes hatalom) megvetéséről szól. Ezért keskeny út. Egy keresztyén gyülekezetben ezeket kell érvényesíteni, akkor is, ha ezekkel nem lehet tömegeket gyűjteni (sohasem lehetett). Ha ezek érvényesülnek, akkor átveszi a kvantitatív szemlélet helyét a kvalitatív szemlélet. Nem az számít, hogy mennyien vagyunk, hanem az, hogy hogyan vagyunk.
