Megmondom őszintén, az utóbbi egy-két évben nem nagyon követtem a zsinati törvénymódosításokat, de a minap megdöbbentem azon, hogy lelkészek számára istentisztelet, illetve sákramentumos szolgálat végzéséhez az egyházi törvényünk már csak egyedül a palástot írja elő.
A törvény előző verziójában a palást mellé a fekete ruha legalább még előírás volt. De most már a süveg sincsen megemlítve a jogszabály szövegében, amely kinti szolgálat esetén mindig is meg volt szabva.
Kérdezem én, akkor a palást alá most már mindent lehet?
Én egyébként egy ideje már az eddigi helyzettel sem voltam elégedett. Bár sokáig én is így viseltem a liturgikus öltözetet, ma már nagyon nem tartom ideálisnak azt a megoldást, hogy modern fekete öltönyhöz és fekete nyakkendőhöz fehér inget veszünk föl, és rá a palástot, annak ellenére, hogy lelkészeink nagy százaléka számára ez a liturgikus öltözet. Arról nem is beszélve, hogy manapság egyre gyakrabban látunk színes öltönyöket, ingeket, nyakkendőket is a palást alatt.
Pedig a lelkész öltözetének palást alatti része is liturgikus öltözet, ha istentiszteleten, vagy más „palástköteles” szertartáson viseli. Különösen is igaz ez azért, mert a jelenlegi palást fazonja sokat enged láttatni az alatta lévő öltözetből.
Mit mond a régi tradíció?
Nem akarok nagyon sok időt a református lelkészi öltözet történetének felvázolásával tölteni, de annyit azért le kell szögeznünk, még ha kicsit furcsán is hangzik sokaknak, hogy egészen 1881-ig a református lelkészek alapöltözete is a reverenda volt (vagy az ahhoz nagyon hasonló, bokáig érő zsinóros tóga), fölötte pedig vagy mentét, vagy egyszerű fekete köpenyt viseltek (ebből alakult ki a mai palást). Az igazsághoz hozzátartozik, hogy sok lelkész már évekkel korábban elvetette a reverenda viselését, de 1881-ben, amikor a zsinat határozott a lelkészi viseletről, sokan viszont kritikájukat fejezték ki, sőt versben „meggyászolták” a reverendájukat.
Az 1881-es református zsinat a következő döntést hozta: „A lelkészek, midőn hivatalos minőségben járnak el, sőt hivatalos polgári ünnepélyeken is, magyar süveget, egészen fehér vagy fekete nyakkendőt, hosszú fekete atillát begombolva és palástot viseljenek.”
Az akkori zsinat tehát gyakorlatilag a palást alá egy civil öltözetet írt elő a lelkészek számára. Aztán a későbbi zsinati módosítások sokat egyszerűsítettek a dolgon; már csak fekete hosszú kabátot, majd fekete ruhát írtak elő, mígnem eljutottunk a mostani állapotig, amikor már egyedül csak a palást van előírva.
Ha belegondolunk, ez azért annyira nem rossz helyzet, hiszen nem csak azoknak van lehetőségük másképpen öltözködni a palást alá, akik a feketén kívül más színű öltönyöket, ingeket vagy nyakkendőket kívánnak viselni, hanem azok számára is, akik egy kicsit a tradicionálisabb liturgikus lelkészi viselet irányába szeretnének elmozdulni.
A legáltalánosabban elterjedt istentiszteleti öltözet jelenleg: palást alatt fekete (vagy sötét) öltöny, fehér ing, fekete (vagy sötét) nyakkendő. Valamiért – annak ellenére, hogy az ing színe konkrétan soha sem volt szabályozva – ez az összeállítás terjedt el a legjobban, valószínűleg a fekete nyakkendő alkalmazása miatt.
Ezzel azonban több probléma is van. Egyrészt tradícióellenes, hiszen az ennyire kilátszó fehér szín korábban soha sem volt elterjedt a lelkészi öltözetben, másrészt erősen civil benyomást kelt, harmadrészt elég súlyos stílustörés az, amikor egy mai amerikai titkosszolgálati ügynök a maga „men in black” öltönyében egy 19. századi magyar kisnemes felsőruháját veszi magára.
De mi lenne a jobb megoldás?
Rövid távon is van lehetőségünk méltóbb liturgikus öltözetre –, akár önmagukban világi ruhadarabokat összeállítva is – úgy, hogy az mégis komolyabb, kevésbé bont harmóniát a lelkészi palást és az alatta lévő öltözet között, és méltóbb egy lelkész öltözetéhez. Ehhez szeretnék pár javaslatot adni úgy, hogy kihangsúlyozom: most csak a liturgikus öltözetről, és azon belül is a férfiakéról szólok.
Szeretném azt is leszögezni, hogy ezek a javaslatok inkább csak saját magam számára megszabott mércék, amelyeket szeretnék másokkal is megosztani. Ha valaki jónak, jogosnak találja az általam leírtakat, annak csak örülni fogok.
Alapelvek
– Fehér ingnek és nyakkendőnek nincs helye a liturgikus öltözetben, pláne nincs helye színes ingnek vagy nyakkendőnek. A palást alatti viselet nem üthet el (annyira) sem stílusában, sem színében a palásttól.
– Véleményem szerint nincs helye a világi eleganciához tartozó kiegészítőknek sem, mint például a nyakkendőtű vagy mandzsettagomb, egyedül a gombok lehetnek díszek az öltözeten. Ezeket a kiegészítőket én magam egyébként sohasem viseltem sem liturgikus öltözetben, sem azon kívül.
– Mindez nem jelenti azt, hogy a „palástköteles” liturgikus alkalmakon kívül, elegáns, de visszafogott öltözetként nem hordható fekete öltöny, fekete nyakkendő fehér inggel, én magam is felveszem bibliaórához, vagy egyéb alkalmakon, amikor öltönyben kell megjelennem (nyakkendőtű és mandzsettagomb véleményem szerint ilyenkor sem illő).
Milyen legyen tehát a református lelkészi liturgikus öltözet?
A lelkészi palást, a (modern) fekete zakó és nadrág, valamint a fekete cipő és zokni ma nagyjából evidencia (a modern zakó sem a legideálisabb, hiszen annak nyitott hajtókája eleve stílusidegen a palásttól, de a legtöbbek számára egyelőre nagyon nehéz lenne kivezetni az általános használatból).
Ezeken felül az ingnek van kulcsszerepe.
Alapelv: a zakó alatt az ing mindig fekete. Évszaktól függően rövid- vagy hosszú ujjú, de mindenképpen fekete (csak egyes esetekben elfogadható a fehér ing, ezekről majd szólok).
Lehetőségek:
– Hagyományos, lehajtott galléros fekete ing, végig begombolva, nyakkendő nélkül. Ha a fehér inget feketére cseréljük, és a nyakkendő viseletét elhagyjuk a palásthoz liturgikus alkalmon, máris tettünk egy lépést egy szebb, kevésbé disszonáns viselet irányába.
– Nem hagyományos, álló galléros fekete ing, végig begombolva. Talán ez a legideálisabb egy református lelkész liturgikus öltözetéhez. Nem teljesen olyan, mint a papi civil ing kolláréval (amelyet Magyarországon és a magyar kultúrkörben inkább katolikus papok és evangélikus lelkészek viselnek), de mégis hasonlít rá. Annak ellenére, hogy a világi divatban is egyre viseltebb, feketében, végig begombolva, fekete zakó alatt még mindig kevésbé civil hatású, mint a lehajtott galléros ing. Összességében a többi darabbal és a palásttal együtt, végig begombolva harmonikus, egyszerű, de méltó liturgikus darab lehet.
– Egyszerű (felül zárt galléros), fekete papi civil ing kolláréval. Nagyon fontos megjegyeznünk, hogy ez nem kizárólag katolikus viselet – ahogy a reverenda sem az –, nyugaton a legkülönbözőbb keresztyén felekezetek „papjai” körében meglehetősen gyakori lelkészi öltözetnek számít, liturgián kívül is. Én magam nem venném fel liturgikus ruhaként, de igazán azon kívül sem. Ennek az az oka, hogy bármennyire is nem kizárólagosan katolikus, a hétköznapi ember a magyar kultúrkörben mégis egy római pap viseletére asszociál, ha látja. Nekem is van ilyen ingem, de ritkán viselem (talán csak egyetemes imaheti alkalmakon).
– Római papi civil ing (felúl nyitott galléros) kolláréval. Hosszú, fekete kabát alatt a legideálisabb viselet, a reverendát idézi.
Téli öltözet
Az elmondottak kiegészíthetőek hosszú fekete kabáttal (ha elég meleg és vastag, a zakó elhagyható) és kötött (akár mintás) fekete mellénnyel. Viselhető kabát alatt – ha a zakót elhagyjuk – hosszú ujjú, fekete, elöl kicsit kivágott pulóver is, alatta fekete inggel. A magasnyakú garbót viszont ha lehet, kerüljük, inkább fekete sálat használjunk!
Nyári öltözet, ha a zakót elhagyjuk
A rövid ujjú fehér ing nyakkendővel palást alatt elfogadhatatlan. Nyakkendő nélkül – pláne felül kigombolva – még rosszabb. Hosszú ujjú fehér ing a palást alatt pedig a legtaszítóbb és a leginkább harmóniabontó.
Az egyetlen elfogadható nyári könnyítés, amely nem kelt disszonáns hatást, a hosszú ujjú, fekete ing, zakó nélkül. Legnagyobb előnye, hogy az ing ujja, akárcsak a zakóé, nem üt el színben a palást színétől.
Extrém melegben, ha a palástot el is hagyjuk, az ing fekete – akár rövid ujjú – legyen.
Bocskai és atilla
Ünnepélyes civil viseletként mindkettő elfogadható, de liturgikus öltözetként nem igazán ideális, tekintve, hogy az utóbbi években világi viseletként is egyre inkább újra divatba jött. A palást önmagában is eléggé magyaros jellegű, sújtásaival és paszományaival, alatta törekedjünk inkább a palást más motívumaihoz illő, a lelkészi mivoltot jobban kihangsúlyozó ruhadarab viselésére.
Akár bocskairól vagy atilláról, akár másfajta álló galléros fekete zakóról van szó: ezekben az esetekben viselhető alattuk nyakkendő nélküli fehér ing.
Mi lenne a legjobb megoldás?
Hosszabb távon a reverenda, esetleg a zsinóros tóga visszavezetése.
Az új egyházi törvény egyetlen pozitívuma, hogy a palástviselés kötelezettségéhez hozzátesz egy korábban meg nem lévő klauzulát: „egyéb esetben (nem istentiszteleti és sákramentumos szolgálatnál) akkor viselhet palástot, ha azt az alkalom egyházi jellege indokolttá teszi”. Magyarul megszünteti azt a korábban sokszor előforduló gyakorlatot, hogy a lelkész mindenféle polgári ünnepélyeken vagy civil alkalmakon palástban „villogjon”. Ugyanakkor a törvény hozzáteszi: „a lelkész szolgálaton kívül is úgy viselkedjen és öltözködjön, hogy az a lelkészi hivatás méltóságának megfeleljen”.
Ha tehát nem egyházias jellegű alkalomra kapunk meghívást, de lelkészi minőségünkben vagyunk jelen, palástot nem viselhetünk, és pontosan ezért szükséges egy „megkülönböztető jelzés”, a palást alatti öltözetünk erre is alkalmas kell hogy legyen. Erre lehet megoldás a papi civil ing, vagy a reverenda, esetleg a tóga. A lelkészi hivatás méltóságának ugyanis nem felel meg a civil öltöny fehér inggel és fekete nyakkendővel, de a bocskai vagy az atilla sem; ezeket bárki hordhatja. Ha nem a klasszikus reverendát vagy a tógát választjuk, és nem is a papi civil inget, akkor a ruhadarabnak a következő kritériumoknak kellene megfelelnie (fontossági sorrendben):
– civil személyek mai viseletében nem látható, tehát elüt mind a modern, mind a hagyományőrző stílusban öltözködő civil személyek öltözetétől,
– stílusában, színében, esetleg motívumaiban is passzol a palásthoz,
– emlékeztet a régi viseletre (reverenda vagy tóga), vagyis álló galléros, nyakig gombolható,
– mégis eltér attól, és nem kelt a mai magyar kulturális környezetben „római benyomást”, azaz hosszabb, mint egy modern zakó (legalább a combrészt is takarja), de nem ér bokáig, mint a reverenda (nem „szoknyás”).
Sokan valóban marginális kérdésnek tartják ezt az egész felvetést, pedig valójában nagyon is fontos szerepe van. Mi, reformátusok, sajnos nem szentelünk elég figyelmet a szimbólumoknak és a jelzéseknek. Egy mai átlagos lelkészi liturgikus öltözet mintha azt sugallaná, hogy kívülről ugyan a szent szolgálatot végzem, de belül világi vagyok. Ez pedig – ha tudat alatt is –, üzenet a kívülállók számára.
