(Az igehirdetés megjelent a „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” – 76 dunántúli lelkipásztor reformációi igehirdetése című kötetben, 2017-ben.)
Elhangzott: Sümeg, 2015. október 31.
Lekció: Gal 6,1-18
Textus: Gal 6,1-5
Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél! Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét. Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát. Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval. Mert mindenki a maga terhét hordozza.
Kedves Testvérek az Úr Jézus Krisztusban!
Ma, reformáció emlékünnepén járhatnék én is egy megszokott utat. Prédikálhatnék, mondjuk egy ikonikus igéről a hit általi megigazulásról, vagy éppen a négy Sola-ról. Aláhúzhatnék nagy bibliai igazságokat, amelyeket legfőképpen a reformáció húzott alá és tett széles körben újra ismertté. Mindezt persze beöltöztetve egy káprázatos egyháztörténeti előadás formájába.
A gond csak az lenne, hogy semmi újat nem mondanék nektek. Mert a reformáció emlékünnepén is élő ige kell, hogy hangozzon, olyan bibliai igazságokról, amelyekben nekünk, itt és most kell reformálódnunk.
A felolvasott ige két nagyon fontos dolgot tesz helyre. Deformálódott viszonyunkat a másik emberhez a gyülekezet közösségében, és ezzel szoros összefüggésben deformálódott képünket önmagunkról és önmagunk nagyságáról.
Teszi ezt úgy, hogy egy fontos kérdés tisztázását helyezi első helyre: lehet-e helyreigazítani a másikat a gyülekezet közösségében, és ha igen, akkor hogyan?
Az ige alapvető válasza az, hogy igen, ha te már Isten által helyreigazított ember vagy. Mit jelent ez? Semmiképpen sem azt, hogy igen, helyreigazíthatod, ha te már nem követsz el bűnt, és nem esel kísértésbe, mert tudjuk nagyon jól, hogy ilyen ember nem létezik. A kísértésnek ellen lehet állni, de itt a kísértés nem általános értelemben szól, hanem egy konkrét kísértéstől óv az apostol: a gőg kísértésétől. Attól, hogy miközben mást helyreigazítasz, magadat valami extra embernek tartsd. És mi a helyreigazítás módja? Azt mondja az apostol, hogy szelíd lélekkel. Jézus Krisztus példája alapján, ahogy a házasságtörő asszonnyal teszi. Amikor Jézus bölcs válaszára mindenki elmegy, otthagyva a köveiket. Augustinus mondja olyan utolérhetetlen szépséggel: „ketten maradtak ott, a nyomorúság és az irgalom”. Mert ahol a Lélek munkál, ott az ádáz bűnös nyomorult lesz, és az, akiben megjelent az Isten, irgalom. És ezzel az irgalommal mondja, hogy nem ítél, de azt is, hogy „ne vétkezzél!”. Helyreigazít, de nem ítél. Szelíd lélekkel.
És ezután következik egy nagyon ismert mondat a Bibliából: „Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét.” Nem gondolom, hogy lenne közöttünk valaki, aki még nem hallotta ezt. Olyan sokat látjuk igés kártyákon, könyvjelzőkön, igés képeslapokon. És mondjuk: milyen csodálatos ige, hiszen a keresztyén diakóniára hívja fel a figyelmet: hordozzuk egymás terhét, segítsünk egymásnak, hisz jobb adni, mint kapni! És ez a teljes Szentírás talaján meg is áll. Ugyanakkor nem spórolhatjuk meg azt sem, hogy megvizsgáljuk, hogy itt, ebben a kontextusban, konkrétan mit jelent ez az apostoli intelem. Mert – bár Pált néha nehéz követni – nem gondolom, hogy amikor a helyreigazításról beszél, mellékesen beszúrna egy oda nem illő mondatot a szeretetszolgálatról.
Az apostol arról beszél, hogy igazítsd helyre a bűnöst szelíd lélekkel, és miközben ezt teszed, ne ess bele a gőg kísértésébe. És most egy új elemmel bővíti érvelését, gondolatmenetét. Mert itt a teher sem általános értelemben szerepel. Nem másról van itt szó, mint arról az óriási teherről, amely kivétel nélkül mindannyiunk sajátja: a bűn terhéről. „Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét”. Létfontosságú, hogy megértsük, mit jelent itt Krisztus törvénye. Értelmezhetjük objektív módon, azaz: Krisztustól kapott törvény, ami ránk érvényes, és értelmezhetjük szubjektív módon, azaz: Krisztus törvénye, amit Ő az Atyától kapott. Itt azt gondolom, inkább az utóbbiról van szó. Mert mi a Krisztus törvénye ebben az értelemben? Az, hogy bár ő bűntelen, nem hordozza – azt, amit mindannyian – a bűn terhét, mégis magára veszi azt, mintha a sajátja lenne, és meghal a kereszten mindannyiunk terhe miatt. Mit is jelent tehát ez a felszólítás? Azt, hogy miközben szelíd lélekkel helyre akarsz igazítani mást, úgy óvd meg magad a gőg kísértésétől, hogy úgy vedd magadra a másik esendőségét, kísérthetőségét, bűnös voltát, mintha a sajátod lenne, ahogy egy sokkal egyetemesebb és érvényesebb értelemben Krisztus tette, ahogy Ő azt az Atyától kapta.
Mi az ilyen helyreigazítás feltétele? Világosan elmondja az apostol: „Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval”. Az az egyik legnagyobb bajunk, nekünk, keresztyén embereknek, hogy mindig másokhoz viszonyítjuk önmagunkat. Természetesen úgy, hogy ebből az összehasonlításból mindig mi kerülünk ki – természetesen – győztesen. Olyan sokszor azonosíthatnánk magunkat a farizeus és a vámszedő történetében a farizeussal, aki így imádkozott: „Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is” (Lk 18,11). Olyan ember mintája ez, aki számára két csoportra osztható az emberiség, sőt az egyház is: vannak a többiek, és vagyok én. Aki ezt teszi, az az apostol szerint önmagát csapja be.
Mit kell tennünk ahhoz, hogy ne csapjuk be magunkat? Azt, hogy beállunk végre Isten szentségébe! Isten szentségének jelenlétébe, Isten színe elé. Hogy ahogy Mózes tette, eltakarjuk az arcunkat, és féljünk rátekinteni Istenre. Mert mi itt és most erről felejtkeztünk el végzetesen! A reformátorok által kihangsúlyozott kegyelemből és hit által való megigazulásból mára olcsó kegyelem lett. Nem akarsz tévedésben élni? Engedj Istennek, aki most azt mondja: próbáld meg magad Velem összehasonlítani! Éld át lélekben és igazságban Ézsaiás élményét: „Uzzijjá király halála évében láttam az Urat, amint egy trónon ült. Magasztos volt és felséges; palástja betöltötte a templomot”. Egészen pontosan: palástjának az a tenyérnyi szegélye betölti a templomot! Nem a Sümegit, hanem a Jeruzsálemit, vagy éppen a mennyei Szentélyt. Mert valami Naggyal és Szenttel találkozott!
Találkoztál-e már így a Mindenható Istennel? Mert ezt nem lehet megspórolni! Mert az Ő jelenlétében nem lehet majd mást mondani, mint az egyetlen mondatot, amit Ézsaiás is kimond: „Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim!”. Aztán jön a bűnbocsánat: „Íme, ez megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva”. De ami előtte van, azt nem lehet megspórolni! De ha megtörténik, akkor helyre kerül minden. Akkor már nem fogod magad a másikkal összehasonlítani, mert látni fogod, hogy mindannyian tisztátalan ajkúak vagyunk a tisztátalan ajkúak között. Mert ebben az értelemben mindenki a maga terhét hordozza.
Ha ezen átmentél, Testvérem, akkor majd jogosult vagy mást helyreigazítani, és akkor menni fog szelíd lélekkel. Másképpen nem!
Ha ezen átmentél, akkor majd cselekedhetsz igazi jót, mert akkor már nem te, hanem benned a Mindenható Isten Szentlelke cselekszik (Gal 6,9-10).
Ha ezen átmentél, akkor nem lesz neked már másban dicsekvésed, mint a Jézus krisztus keresztjében, aki által keresztre feszíttetett számodra a világ, és te is a világ számára (Gal 6,14)! Ámen!
