Más magok köves helyre estek, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtottak, mert nem voltak mélyen a földben; de amikor a nap felkelt, megperzselődtek, és mivel nem volt gyökerük, kiszáradtak. (Mt 13,5-6)
A köves talajra esett mag pedig az, aki hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja, de valójában nincs gyökere, nem állhatatos: mihelyt nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal elbukik. (Mt 13,20-21)
A magvető példázatában felsorolt négy „talaj” közül a köves talaj képe az, amely rávilágít az ige magját befogadó szív külső problémájára. Itt nem a befogadással van baj, hiszen a példázat azt mondja, hogy hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja. Itt megtörténik az ige meghallása és elfogadása.
De sajnos minden frissen megtért ember esetében elérkezik az a pillanat, amikor az ő új, megváltott állapotával szembesül a világ és a környezete. Nagyon sok „keresztyén” ember van, aki éli a maga keresztyén életét megtérése után, de amint az első nehézséggel szembesül környezete vagy a világ felől, rögtön visszakozik, ahogy az ige mondja: elbukik.
Ez az a típus, aki felismeri az ige igazságát, el is fogadja azt, de még mindig nem képes szakítani a világgal. Nem képes felismerni a mennyei örökséget, ha üldöztetés támad, visszakozik. Nem is muszáj, hogy konkrétan az élete legyen veszélyben, sokszor elég, ha folyamatosan gúnnyal, megvetéssel találkozik a világ részéről. Úgy gondolja, hogy akkor inkább vissza a komfortzónámba.
Ezzel szemben az igazi keresztyén ember büszkén viseli a kor gúnycsapásait hite miatt, de adott esetben a vértanúságot is. Mert tudja, hogy mit készített el Isten az Őt szeretőknek (Róm 2,9).
