A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. (Lk 15,21)
A Tékozló fiú történetéből való ez az igevers, amelyből egy nagyon fontos dolgot tanulhatunk meg: hitet és bizalmat a mennyei Atyában. A fiú elindul, tele bizalommal, a disznók vályúja mellől, a szeretet és a megbocsátás pedig nem marad el.
Vannak, aki azt hiszik, hogy nincsenek távol, mint az idősebb fiú a történetben. Járnak istentiszteletre, Istent Atyának tartják, de nem ismerik az Ő igazi természetét. Meg is botránkoznak, ha Istent kegyelmesnek kell látniuk.
Vannak, akik távol vannak, és alig van vágy a szívükben, hogy visszatérjenek az atyai házba, annyira meggyőzte őket a korszellem arról, hogy csak ami a szemed előtt van, amit elfogyaszthatsz, amit nézhetsz és nyomkodhatsz, az az érték, és ez tökéletesen kielégíti őket.
Vannak, akikben ott van a szívükben a vágy, de annyira elfelejtették az atyai ház áldásait, hogy örömmel eszik a disznók eledelét: pénzmágiás-betelefonálós „mágusok”, horoszkóp, ezekben hisznek, inkább, mint az egyetlen mennyei Atyában.
Vannak, akiknek ott a vágy a szívükben, tudják is, hogy hol találják, de nincs bizalmuk Isten kegyelmében, azt hiszik, hogy először teljesíteniük kell, aztán járulhatnak a mennyei Atyához. Ez persze önerőből, újjászületés nélkül nem megy, így a nagy hazatalálás elmarad.
Mindezek helyett jöjj Istenhez, ahogy vagy! És ha hazataláltál, Ő majd helyreigazít, Szentlelke és igéje által.
