Minden érhet mindenkit. Ugyanaz történhet az igazzal és a bűnössel, a jóval, a tisztával és a tisztátalannal, azzal, aki áldozik és azzal, aki nem áldozik; úgy járhat a jó, mint a vétkes, az esküdöző éppúgy, mint aki fél az eskütől. (Préd 9,2)
A Prédikátor szavai megfellebbezhetetlen igazságok, akkor is, ha gyakran – bölcsességirodalom lévén – csak a dolgok egyik, mégpedig a földi aspektusát írják le. Igaz a fenti ige is: mind hívőt, mind nem hívőt ugyanazok a csapások érhetik.
Ha ez igaz, – tehetik fel sokan a kérdést – akkor miért legyek hívő? Miért éri meg nekem, ha hívő leszek, ha semmi nem változik? Isten nem őrzi meg az övéit? De igen, és a teljes Szentírás ad erre kimerítő és megnyugtató választ.
Először is: „akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál” (Róm 8,28b). Isten képes minden megpróbáltatást az életünkben konstruktívvá tenni.
Másodszor: ha van bennünk hit Isten szabadító hatalmában és csodáiban, akkor a csoda és a szabadítás megerősítés és bizonyság lehet az életünkben.
Harmadszor: van egy szemmel ma még láthatatlan ország, amit Isten készített el az Őt szeretőknek, ez lehet a szenvedő hívő ember legfőbb reménysége.
Ez a látás és igazságának elfogadása nem adatik mindenkinek, ez Isten ajándéka, éppúgy, mint maga a hit. De mint mindenért, lehet érte könyörögni.