Összefoglalás: Az előző alkalmon az 1Kor 14 elemzése alapján megismerkedtünk a nyelveken szólással. Tisztáztuk, hogy

  • a glosszália valódi nyelv (emberek vagy angyalok nyelvei), tehát nem összefüggéstelen extatikus hangokról van szó,
  • olyan adomány, amelynek az a lényege, hogy a beszélő számára is ismeretlen, nem tanult nyelveken beszél a Szentlélek által,
  • a glosszália elsősorban imádság-ajándék, amellyel a hívő önmagát építi, másodsorban magyarázattal, és csak azzal kijelentés-ajándék, hasonló a prófétáláshoz,
  • és láttuk, hogy Pál egyáltalán nem tiltani, csak szabályozni szeretné a gyülekezetben.

I. Kontinúacionistaként vallom, hogy a nyelveken szólás egy ma is működő kegyelmi ajándék, amely egy különleges, privát kapcsolat Isten Szentlelke és az imádkozó lelke/szelleme, “pneumája” között, amely építő, magyarázattal együtt pedig a prófétálással egyenértékű.

Ugyanakkor fontos hozzátennünk, hogy a mai karizmatikus, pünkösdi világban nyelveken szólásnak nevezett jelenségek legalább 70-80 százaléka nem nevezhető nyelveken szólásnak a szó bibliai értelmében. Azért ez – az általam becsült – magas százalék, mert a nyelveken szólásnak nevezett jelenségeknek több eredete, forrása lehetséges.

Én 6 forrást említenék:

  • A Szentlélek (amikor az ajándék valódi)
  • pszichológiai hatás (főleg pünkösdi-karizmatikus szubkultúrákban)
  • sátáni, démoni befolyás (a legveszélyesebb), ez is valódi glosszália, de nem isteni, hanem démoni eredetű.

Általában ezt a hármat szokták említeni, de szeretnék a teljesség kedvéért hozzátenni még hármat, mindhárom pusztán emberi forrás:

  • egyszerű halandzsázás,
  • szülőföldjén kívül élő ember az anyanyelvén imádkozik egy helyi karizmatikus gyülekezetben,
  • több, esetleg ritkább, egzotikusabb nyelvet beszélő – aki tanulta ezeket – ezeken a nyelveken imádkozik elméből
    (Ebből a szempontból gyakorlatilag mindhárom csalás).

Mindezek ellenére, ahogy mondtam, létező, valódi ajándékként is adatik ma is, mind a karizmatikus/pünkösdi világban, mind azon kívül is!

II. Itt szeretnék egy kicsit, egy idézet erejéig kitérni a magyar református karizmatikus megújulásra.

Idézetek Szabó Imre: A magyar református karizmatikus megújulásról című, A Theologiai Szemle 1988/6. számában megjelent cikkéből:
“…A mi Magyar Református Egyházunkban is aránylag korán, már az 1960-as években találkozhatunk a karizmatikus ébredés szerény jeleivel. Spontánul, minden külföldi hatástól függetlenül indult el a Lélek fuvallata. Azok, akiket ez érintett, csak később tudták meg, hogy ‘ilyen külföldön is létezik’. Nálunk is azonnal ellenállásba ütközött, s hamarosan olyan feszültségek támadtak, amelyek a kezdődő megújulás méreteit messzire meghaladták.
Ilyen körülmények között került sor arra, hogy a Magyar Református Egyház Zsinati Tanácsa egy állásfoglalást, tanítást bocsásson ki 1981-ben a Szentlélek ajándékairól, a karizmákról. Ennek bevezetésében a következőket olvashatjuk:
‘A Jézus Krisztus egy egyetemes egyházának minden részéből, keletről és nyugatról, északról és délről egy idő óta híradások érkeznek a Szentlélek erőinek megáradásáról, a Lélek tavaszi szelének megújító, frissítő, életadó sodrásáról, a Szentlélek kegyelmi ajándékainak, a karizmáknak a megjelenéséről az egyházak életében és szolgálatában. A különböző híradásoknak egybecsengő bizonyságtétele szerint, a Szentlélek ajándékai jelentős mértékben mozdították elő a gyülekezetek életének megelevenedését, az egyháznak, mint Krisztus Testének hasznát, épülését, Krisztus követelésében való megújulását. Röviden: a mi nemzedékünk számára a Szentlélek eseménnyé lett’!
Sőt a Zsinati Tanítás még tovább megy:
‘A magyarországi Református Egyház Zsinata is a Szentháromság Isten iránti mélységes alázattal és szíve mélyéről feltörő hálaadással tesz bizonyságot Isten kegyelmének csodájáról: Isten Lelkének tavaszi szele egyházunkat sem kerülte el. Sok bűnünk és mulasztásunk, az Isten és emberszeretetben való ellankadásunk, azaz a Lélek sokszori megszomorításának ellenére is: Isten Szentlelke egyházunkra újra kiáradt – ezen az úton egyházunk jelentős szakaszhoz érkezett. Isten Lelke készen van közölni velünk is, akárcsak a világ számos más keresztyén egyházával az Ő sajátos kegyelmi ajándékait: a karizmákat.’… Örvendetesnek tartjuk, hogy a Zsinati Tanítás nem esik bele Pál szavainak a félreértésébe. Mégis túlmegy Pálon, amikor megállapítja: „Ezért nem ajánlatos élni ezzel az ajándékkal a gyülekezeti összejöveteleken”. Pál nem volt ennyire szigorú, két-három nyelvimádságot magyarázat kíséretében megengedett a gyülekezetben.
Ha azonban a Zsinati Tanítás a gyülekezeti összejövetelek alatt a gyülekezeti istentiszteletet érti, akkor ezzel mi is egyetértünk. Istentiszteletünk évszázadok alatt kialakult és megőrzött szép rendjét nem lehet megzavarni nyelvimádsággal. Szűkebb körű alkalmakon (pl. imaórákon) azonban megengedhetőnek tartjuk páli értelemben való gyakorlatát”. Eddig az idézet.

Hozzáteszem, hogy én még ebben a sajátos református értelemben sem vagyok karizmatikus, a Szentlélek-keresztség és a prófétai ajándék kérdésében teljesen mást vallok, mint ők, de kontinuacionista vagyok, tehát vallom, hogy a természetfölötti kegyelmi ajándékok nagy többsége tovább él és adatik, és úgy általában a karizmákat használni kell.

III. A teljesség kedvéért meg kell említenem, hogy létezik a nyelveken szólásnak egy manapság különleges és ritka neme, amely kijelentés-ajándék, de nem szorul magyarázatra (legalábbis nem természetfölötti magyarázatra), erre röviden az elmúlt alkalommal utaltam is. Főleg missziói területeken fordul elő, amikor valaki a helyi nyelven beszél Isten dolgairól, anélkül, hogy a nyelvet tanulta volna. Ez a pünkösdi nyelvcsodával rokon, vannak rá dokumentált esetek. Egyes források szerint pl. Xavéri Szent Ferencről járta az a hír, hogy a kínai, indiai, japán bennszülöttekhez tudott saját nyelvükön szólni, anélkül, hogy tanulta volna. Ezen kívül – ahogy mondtam, missziói területeken, nem keresztyén kultúrákban – ismert modern, mai, dokumentált előfordulása, nemcsak pünkösdi/karizmatikus, hanem baptista, sőt református és katolikus talajon is.

A legtöbb eset az ilyen típusú nyelveken szólásra egyébként a 20. század eleji első pünkösdi ébredési mozgalmakhoz kötődik. Ezekben az időkben valóban sok ember megkapta, szinte mindenki, és ismert nyelveken beszéltek, ezek jól dokumentált esetek. Ezek az ébredések hasonlóak voltak az ApCsel-ben leírt pünkösd-ismétlődések eseményeihez (Samaritánus pünkösd, ApCsel 8,4-25, itt nincs nyelveken szólás. Kornéliusz háza, ApCsel 10,24-48, itt valamennyien nyelveken szóltak, akik vették a Szentlelket. Efézusi pünkösd, ApCsel 19,1-7, itt is mindnyájan nyelveken szóltak, János-tanítványok, összesen tizenketten).

A 20. század eleji történésekkel kapcsolatban nyelvészek is tanulmányozták a jelenséget, és bizonyították, hogy valóban ismert nyelveken beszéltek olyanok, akik nem tanulták.

Később persze felhígult a dolog, egyre több lett a karizmatikus mozgalmon belül a pusztán pszichológiai jelenség, és egyéb eredetű nyelveken szólás, ez már az 50-es évekbeli második hullámra, majd kiváltképp a 90-es évekbeli harmadik hullámra lett jellemző. Egyébként a mai karizmatikus katolikus mozgalom már a második hullámban gyökerezik, és azzal rokonítható, míg a Magyarországon jelen lévő elszórtan létező református karizmatikus jelenség – bár nagyjából a második hullámmal egy időben jelent meg – egyikben sem gyökerezik igazán, azoktól elszigetelt jelenség, a Szentlélek spontán, helyi megnyilvánulása.

Úgy gondolom, hogy a nyelveknek (ma is ismert nyelveken beszélni) erre a nemére mondja Pál, hogy “a nyelveken szólás jel, de nem a hívőknek, hanem a hitetleneknek, a prófétálás pedig nem a hitetleneknek, hanem a hívőknek szól” (1Kor 14,22). Ezzel ellentétben gyülekezeti kontextusban viszont rögtön a következő versben azt mondja: “ha tehát összejön az egész gyülekezet, és mindnyájan nyelveken szólnak, és közben bemennek oda az avatatlanok vagy a hitetlenek, nem azt fogják-e mondani, hogy őrjöngtök?” (1Kor 14,23).

A két vers azért nincs ellentétben egymással, mert az egyik nem feltétlenül gyülekezeti kontextusban beszél a nyelvek egyik különleges neméről, mint jelajándékról, a másik pedig a nyelvek egy másik neméről egy gyülekezeti kontextusban (angyalok nyelvei).

IV. Konklúziók:

  1. A nyelveken szólás tehát egy különleges kegyelmi ajándék, annak nemeivel együtt, egyeseknek adatik, másoknak nem. Lásd: “Mindenki rendelkezik a gyógyítás kegyelmi ajándékával? Mindnyájan szólnak nyelveken? Mindnyájan meg tudják azt magyarázni?” (1Kor 12,30).
  2. Nem jelzi a keresztyén érettség legmagasabb fokát, mint sok karizmániákus tartja.
  3. Nem elmaradhatatlan jele a Szentlélek-keresztségnek, ahogy az alapvető pünkösdi tanítás tartja.
  4. Fontos megjegyezni, hogy mindig állandó ajándék, nem lehet elveszíteni! A nyelveken szólás magyarázatával kapcsolatban ez már nem ennyire egyértelmű (nálam mindenesetre állandónak bizonyult).
  5. Nem a legfontosabb kegyelmi ajándék, de az írás elvei szerint kell gyakorolni.
  • Karizmatikus gyülekezetekben úgy, ahogy Pál előírja: “Ha nyelveken szól is valaki, ketten vagy legfeljebb hárman szóljanak, mégpedig egymás után; egyvalaki pedig magyarázza meg!” (1Kor 14,27). Ezt sajnos ritkán látjuk.
  • Nem karizmatikus gyülekezetben – mint a református egyház legtöbb gyülekezete – a privát imaéletben kell gyümölcsöztetni, abban viszont felbecsülhetetlen értéke van.
  • Egy ilyen helyzetben a legbölcsebb hozzáállás: ne keresd – ne tiltsd!
Facebook Comments