Még ha lúgban mosakszol is, és a szappant pazarlod magadra: bűnöd akkor is szenny marad előttem – így szól az én Uram, az Úr. (Jer 2,22)

De ki tudja majd elviselni eljövetelének napját, és ki állhatna meg, amikor megjelenik? Mert olyan lesz az, mint az ötvösök tüze és mint a ruhatisztítók lúgja. (Mal 3,2)

A jeremiási ige alapvetően az emberi önmegváltási, önfeloldozási formákról szól, amik eleve kudarcra vannak ítélve. Mert minden olyan öntisztítási forma, amely az emberekre vet oldalpillantást, az Isten előtt kudarc. Lehetnek ezek akár vallásos cselekedetek, az emberi humanizmus tettei, mégis hasztalanok, mert nem Istenre néznek, hanem az emberekre. Ez azoknak a vallásos embereknek a gondolkodásmódja, akik nem igazán tudják elhinni, hogy Isten minden tud, és mindent lát, nemcsak a tetteiket, hanem a szívüket és a gondolataikat is. Ebből következően azt hiszik, hogy Isten előtt elegendő kívül megtisztulni.

A malakiási ige ezzel szemben a Messiás megjelenéséről beszél, amely nemcsak olyan, mint a ruhatisztítók lúgja, hanem olyan, mint az ötvösök tüze. Mélyreható változást hoz, nemcsak kívül, hanem belül is. Nemcsak egy üdvtörténeti pillanatban, hanem bármikor, amikor a te életedben végre megjelenik.

Csak mondd ki, hogy „jöjj be az életembe, és tisztíts meg”! És ha őszintén mondod ki, Ő nem marad adós a válasszal. Akkor már nem magadnak kell megtisztítanod magadat szappannal és lúggal, hanem Ő tisztít meg téged a Szentlélek tüzével.

Facebook Comments Box