Íme, kiment a magvető vetni, és amint vetette a magot, néhány az útfélre esett, jöttek a madarak, és felkapkodták azokat. (Mt 13,3b-4)
Mindazokhoz, akik hallják a mennyek országának igéjét, és nem értik, eljön a gonosz, és elragadja azt, ami szívükbe van vetve: ez az útfélre esett mag. (Mt 13,19)
A magvető példázatából – és annak jézusi magyarázatából származik az ige, amely nagyon lényeges és fontos üzenetet tartalmaz számunkra. Annak ellenére, hogy a mai népegyházi gyakorlat a legteljesebb mértékben ignorálja annak mondanivalóját.
Az első talaj, amit Jézus említ a példázatban, az útfél, amely hallja a mennyek országának az igéjét, de nem ért egyet vele, tulajdonképpen a legegyszerűbb képlet. Hallja, de nem ért egyet, képtelenségnek tartja, mielőtt még megjelenne az igének valami csírája az életében, a Gonosz kiragadja.
Ez az a fajta ember, aki eljárhat évekig, évtizedekig akár istentiszteletre is, a hosszú ideig hallgatott ige semmilyen befolyást nem gyakorol az életére. Némely lelkészt és gyülekezetet ez nem tart vissza attól, hogy egy ilyen útfél-embert akár presbiterré is válasszon, csak mert „olyan hűségesen jár”. Mélyen elvetendő és bibliátlan gyakorlat ez.
Ennek lesz a következménye az, hogy sok olyan „egyházi ember” van, akik még Krisztus istenségében és a feltámadásban sem hisznek.
Az útfél-embereknek a még becsületesebb típusa az, amely legalább bevallja, hogy neki ehhez az egész Krisztus-dologhoz semmi köze nincs, és semmilyen kapcsolatot nem tart egyházzal, gyülekezettel. Bármely típusról van is szó, az imádságot egyikért sem spórolhatjuk meg! Isten számára semmi sem lehetetlen, Ő jó talajjá teheti az útfél-embert is.
