Listámon a legkártékonyabb „keresztyén” mantrák között az 1. „aranyérmes” hely a következő lózungé:

„Isten elfogad, ahogy vagyok, mert egyedül a hit üdvözít.”

Igen, véleményem szerint ez a legkárosabb „keresztyén” mantra, az abszolút „aranyérmes”. Leginkább azért, mert teljesen biblikus gondolatnak látszik, és a tagmondatok egyenként, önmagukban azok is. Így megfogalmazva azonban a legpusztítóbb, legkárosabb tévtanítás, amit valaha is mantráztak „keresztyének”.

"Isten elfogad, ahogy vagyok, mert egyedül a hit üdvözít."
„Isten elfogad, ahogy vagyok, mert egyedül a hit üdvözít.”

Ebben a formában ez a mantra azt jelenti, hogy mivel a hit üdvözít, mindig maradhatok úgy, ahogy vagyok, Isten úgy is elfogad. Az ok: egyedül a hit üdvözít, az okozat: Isten elfogad úgy, ahogy vagyok. Ez azonban nem a bibliai igazság, csak a páli kegyelemtan kifacsart, egyoldalú értelmezése és túltolása.

Isten elfogad, úgy, ahogy vagyok, ez igaz. De ez a keresztyén életben csak a kezdeti lépés. Istenhez bárhogyan, bármilyen állapotban lehet menni, de egyvalami meg nem spórolható: a bűneim ismerete és a bűnbánat. Aztán a bűnbocsánat elfogadása, majd a megtérés és az újjászületés, végül egy egész életen át tartó folyamatként a megszentelődés. Egyszóval az, hogy Isten elfogad, bármilyen is vagyok nem azt jelenti, hogy ebben a bárhogyan-állapotban meg is maradhatok.

Egyedül a hit üdvözít, ez igaz. De a hitnek vannak elmaradhatatlan következményei az életemben, amelyek éppúgy következmények, mint az üdvösség.

Ennek a mantrának lett a következménye az, hogy egész gyülekezetek, presbitériumok léteznek, amelyekben nagyítóval kell keresni egyetlen valódi hitben, Isten igéjével élő embert.

Hagyjuk el ezeket a mantrákat, és bízzuk rá magunkat a teljes bibliai igazságra!

Facebook Comments Box