Izráel fiai így is cselekedtek, és szedett ki többet, ki kevesebbet. Amikor azután megmérték ómerrel, nem volt fölöslege annak, aki többet szedett, sem hiánya annak, aki kevesebbet szedett. Mindenki annyit szedett, amennyit meg tudott enni. (2Móz 16,17-18)

A manna összeszedésének története egy nagyon fontos tanulságot hordoz. Először is: az Isten mindennapi csodájának, gondviselő szeretetének csodája, gyakorlatilag jelképe mindennek, ami Isten kezéből jön. Isten ad mindent nekünk, és az ő kezéből kell elfogadnunk, de fontos a mi munkánk is, ahogy Izráel fiainak is össze kellett szedniük az Isten ajándékát.

A fenti momentum a mannaszedés történetéből egy nagyon fontos dologra tanít: Istennek jogában és hatalmában áll meghatározni azt, hogy a mi munkánknak mennyi eredménye lesz.

Hagy legyek konkrét! Neked, testvérem, aki az Isten előtt való elcsendesedés minden idejét, a vasárnapi istentisztelet idejét is saját világi dolgaid intézésének szentelted: jutott-e több? Ha anyagi javakból jutott is, lett-e több nyugalmad, békességed? És neked, testvérem, aki kihasználtad a lehetőségeket az imádságra, az istentiszteletre, a bibliaórai alkalmakra: jutott-e kevesebb? Vagy ennek ellenére még sincs hiányod semmiben?

Két dolgot üzen ma neked Isten igéje: adj őszinte választ, és ne feledd az igét: “mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Mt 16,26).

Facebook Comments