Van út, amely egyenesnek látszik az ember előtt, de végül a halálba vezet. (Péld 14,12)
Évszázados, sőt évezredes tapasztalat alapján fogalmazta meg az emberiség azt a bölcsességet, amely szerint: „a pokolhoz vezető út is jóakarattal van kikövezve”. Ebben a bölcsességirodalmi gyöngyszemben találhatjuk meg ennek a bölcsességnek a bibliai alapját. A szomorú tény az, hogy megtért, újjászületett szív nélkül nem az Isten Lelke irányít minket, hanem saját indulataink, érzéseink.
Persze van a Gonosznak egy szép színes ceruzája, amivel a mi emberi, sokszor halálba, kárhozatba vezető indulatainkat, útjainkat is széppé, jóvá, nemessé, egyenessé tudja színezni: saját emberi, társadalmi, politikai érdekeinket igazságossággá, mások iránti gyűlöletünket egyenességgé, fanatizmusunkat buzgósággá, kultúrtörténeti, nemzeti értékeinket és hagyományainkat „keresztyén” értékekké.
Ebben a szomorú vakságunkban, félrevezetettségünkben szól hozzánk Isten igéje: „a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr” (Ézs 55,8). Isten azt akarja, hogy erről a halálba vezető útról forduljunk vissza, hagyjuk el a repedezett falú víztárolókat, és térjünk vissza az élő víz forrásához, az Isten hiteles és teljes igéjéhez (Jer 2,13), amely valóban életet ad és életre vezet.
Ha ezt az igazi utat választjuk, akkor mondhatjuk el majd Mózessel: „áldottam az Urat, Ábrahámnak, az én uramnak Istenét, aki a helyes úton vezérelt engem” (1Móz 24,48).
