Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval. (Gal 6,4)

Az az egyik legnagyobb bajunk, nekünk, keresztyén embereknek, hogy mindig másokhoz viszonyítjuk önmagunkat. Természetesen úgy, hogy ebből az összehasonlításból mindig mi kerülünk ki – természetesen – győztesen.

Olyan sokszor azonosíthatnánk magunkat a farizeus és a vámszedő történetében a farizeussal, aki így imádkozott: „Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is” (Lk 18,11). Olyan ember mintája ez, aki számára két csoportra osztható az emberiség, sőt az egyház is: vannak a többiek, és vagyok én. Aki ezt teszi, az az apostol szerint önmagát csapja be.

Mit kell tennünk ahhoz, hogy ne csapjuk be magunkat? Azt, hogy beállunk végre Isten szentségébe! Isten szentségének jelenlétébe, Isten színe elé. Hogy ahogy Nem akarsz tévedésben élni? Engedj Istennek, aki most azt mondja: próbáld meg magad Velem összehasonlítani!

Éld át lélekben és igazságban Ézsaiás élményét: „Uzzijjá király halála évében láttam az Urat, amint egy trónon ült. Magasztos volt és felséges; palástja betöltötte a templomot”. Egészen pontosan: palástjának az a tenyérnyi szegélye betölti a templomot! Mert valami Naggyal és Szenttel találkozott!

Facebook Comments