Ne vess másik növényt a szőlő közé, különben az elvetett mag is meg a szőlő termése is mindenestül a szentély tulajdona lesz. (5Móz 22,9)
Érdekes parancsolat. A rabbinikus írásmagyarázat a különböző fajok keverésének, párosításának tilalmát látja benne, de van ennek egy sokkal mélyebb értelme, ami számunkra is üzenet.
A idézett parancsolatban a vers második fele így szól az eredeti héber szöveg szerint: nehogy mindenestül fogva szentté váljék.
A szőlő egy különleges növény. Nemcsak a rendszertanokban, hanem a maga biblikus jelkép-mivoltában is. Elsődlegesen Izráel népének jelképe, ahogy a zsoltár szavai mondják: „Egy szőlőtőt hoztál el Egyiptomból. Népeket űztél el, ezt meg elültetted” (Zsolt 80,9). Ebben az értelemben a szőlő szent: Isten számára, Isten céljaira elkülönített.
Ez a szentség tökéletesen Krisztusban teljesedett be, öltött testet. Ő az Igazi Szőlőtő. Bele oltva, a Benne való hit által, Hozzá kapcsolódva lehetünk szentek mindannyian, és teremhetjük a szent gyümölcsöt, a Lélek gyümölcsét.
Ezen kívül idegen termésnek nincs helye az életünkben, mert az is szentté lesz. Persze nem valóban, hanem azok szemében, akik kívül vannak.
Legyen igénk mai üzenete felszólítás: vizsgáljuk meg az életünket! Vajon valóban Isten szerinti gyümölcsöket terem-e? Vagy terem olyan dolgokat, amelyek szégyenünkre a kívülállók szemében „szentek” lesznek, azaz Krisztus nevéhez, az egyházhoz, Krisztus testéhez kapcsolhatóak miattunk, rossz bizonyságként? Ne akard szentté tenni azt, ami nem az!
Az Isten igéje alapján végezzük el a vizsgálatot, és hajtsuk végre a szükséges korrekciót!
