Ha az alapokat is lerombolják, mit tehet az igaz ember? (Zsolt 11,3)
Szomorú, de vitathatatlan tény, hogy a szilárd erkölcsi alapok gátlástalan és határtalan lerombolásának a korát éljük. Lerombolódnak alapvető erkölcsi törvények, és lerombolódik maga az élet, mint érték, helyét más, anyagi jellegű értékek veszik át.
Egy ilyen korban elég nehéz helyzetben érezheti magát a hívő ember. Érthető, ha nap mint nap felteszi a kérdést a zsoltárossal: mit tehet az igaz ember?
És persze mindenki meg is találja és meg is adja rá a választ.
Sok „keresztyén” ember elismerve, sőt legitimálva a romboló erők hatalmát maga is részt vesz a rombolásban: Isten örök igéjét rendeli alá az egyre romló világnak, – épp fordítva, mint ahogy helyes lenne – a régi korba utalja a Biblia jelentős részének érvényességét, és maga sincs tisztában azzal, hogy a legmélyebb bálványimádás bűnébe esik bele: imádja a Biblia Istene helyett a liberális teológia istenét. Ezzel gyakorlatilag megszűnik keresztyénnek lenni.
És egyre kevesebben vannak azok, akik a zsoltárossal meglátják a választ a kérdésre: „Az Úr ott van szent templomában, az Úr, akinek trónja a mennyben van, lát a szemével, pillantása megvizsgálja az embereket” (Zsolt 11,4). A hívő ember két dolgot tudhat ebből:
Isten mindent lát, és nekünk, mint keresztyén embereknek akkor is az Ő igéjéhez kell ragaszkodnunk, ha körülöttünk minden szétrohad, „mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük” (Zsid 13,14).
Isten mindent lát, és egy általa rendelt napon megítéli majd az alapok lerombolóit.
Nekünk csak a zsoltáros útja lehet az utunk. Az egyetlen.
