Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. (Zsolt 1,1-2)

A Zsoltárok könyvének nyitányát olvashatjuk ebben a két versben, ami elsősorban arról tanít minket, hogy mi a hívő, már megváltott ember útja és alapvető iránya ahhoz, hogy boldog életet éljen.

Az első és legfontosabb, amire manapság sajnos még a magukat keresztyénnek mondók is csak nehezen hajlandóak: lezárom az életemet egy bizonyos irányba.

A hívő ember többé nem áll a vétkesek útjára. Tudomásul veszi, hogy az életét nem folytathatja ott, ahol megtérése előtt, mert tudja, hogy milyen hálával tartozik Istennek a megváltásért. Isten igéjének világosságában meglátja, hogy eddig egy alapvetően célt tévesztett úton járt és célt tévesztett életet élt, és ezt tovább nem akarja folytatni.

De boldog önmagában mégsem attól lesz, ha nemet mond a világra. Hanem attól, hogy egyúttal igent mond Isten akaratára, Isten törvényére. Nem a törvény által lesz üdvössége, vagy Isten előtt igazsága, de a kegyelmet elfogadó, megigazult ember attól fogva Isten törvényében gyönyörködik.

Az “elmélkedni” szó itt nem azt jelenti, amit sokan szeretnének, hogy jelentsen: elmélkedek a törvény értelmén, és ha nem látom értelmét, elegánsan nem tartom meg. Az eredeti héber szövegben a szó alapjelentése: mormolni, ismételgetni. Nem vitatkozni vele, hanem megjegyezni egy életre!

Adja Isten, hogy mindannyian, akik hívő emberek vagyunk, tudjuk nemet mondani a világra, és igent mondani Isten törvényére!

Facebook Comments