(Az igehirdetés megjelent az “A könyörülő Isten – 31 dunántúli lelkipásztor igehirdetése a Róma 9,16-ról” című kötetben, 2016-ban.)

Elhangzott: Tapolca, 2016. október 30.

Lekció: Jn 3, 16-21, Textus: Róma 9, 16.

Ezért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.

 Kedves Testvérek az Úr Jézus Krisztusban!

Egyszer az ELTE hebraisztika szakán egy tanárom, akitől bibliafordítást tanultam – maga is hívő keresztyén ember – azt kérdezte tőlem, hogy szerintem lehet-e legitim gyakorlati szinten egy kiragadott bibliai igének olyan magyarázata, aminek alapvetően más az üzenete, mint amit az adott igevers eredeti kontextusa diktálna. Én azt válaszoltam, hogy lehet, ha az az üzenet – bár nem az ige kontextusa diktálta – mégis megáll a teljes Szentírás talaján, vagyis azt az üzenetet a Biblia megerősíti, arra az üzenetre a teljes Szentírás szelleme ráteszi pecsétjét.

Különösen is jogos és aktuális kérdés ez egy olyan bibliai ige esetében, mint ez a mai. Hiszen számunkra ez nemcsak egy nagyon fontos, hanem egy nagyon ismert ige is. És valahol a Szentlélek csodálatos munkája az, ha erről a nagyon ismert igéről nagyon sokféle magyarázatot hallunk, olvasunk, de mégis lényeges az, hogy mindegyik megfeleljen a „hit szabályának”, ahogy Pál a Római levélben máshol mondja (Róma 12, 6).

Mégis úgy gondolom, hogy arra kell törekednünk, hogy az igét eredeti kontextusával együtt ragadjuk meg, és úgy tolmácsoljuk annak máig ható, számunkra is aktuális üzenetét.

A Római levél 9. fejezete, amiből kiragadtuk igénket, egy új témát vezet be a levélen belül, mégpedig Izráel népének titkát és problémáját. Pál azzal szembesül, hogy a szeretett nép, amelyhez vér szerint ő is tartozik, nem hisz Krisztusban. És egy bibliai igazsággal próbálja feloldani ezt az ellentmondást: nem mindnyájan lelki gyermekei is egyúttal Izráelnek azok, akik testi gyermekek. Izráel népén belül is van egy kiválasztott maradék, akik hisznek (Róma 9, 1-13; 11, 5-6).

De vajon mi alapján történik meg Istennek ez a kegyelmi kiválasztása? A felolvasott lekciónk egy másik szemszögből világítja meg a problémát. Jézus zseniálisan fordítja meg a mi átlag keresztyén gondolkodásunkat a jó és a rossz cselekedetekről. Azt mondja, hogy azért nem akarózik az embereknek kimenni a Világosságra, – aki Jézus maga – mert cselekedetei gonoszak. Tehát előbb vannak a mi gonosz cselekedeteink, amelyek azt okozzák, hogy nem is akarunk kimenni a Világosságra.

Gyerekkoromban volt egy kedvenc amerikai filmsorozatom, az volt a címe, hogy Határváros, amely az amerikai-kanadai határon játszódott egy kisvárosban, az 1880-as években. Volt egy nagyon érdekes epizódja a sorozatnak, amely arról szólt, hogy megjelenik egy új találmány, a villanykörte, amelyet rögtön fel kell szerelni a kisváros minden jelentős pontján, így a saloon-ban, a kocsmában is. És amikor a csapos a kezébe vesz egy poharat, megdöbbenve megszólal: „Koszosak a poharak!” És azt is hozzáteszi: „Gyanítom, hogy mindig is koszosak voltak, csak eddig nem volt elég fény ahhoz, hogy lássam. A történet vége tanulságos: kivétel nélkül mindenhol lelövöldözik és leszerelik ezt a minőségileg új fényforrást. Jól példázza ez a kis történet azt, hogy ilyenek vagyunk mi, emberek. Nincsen igaz ember egy sem, nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent” (Róma 3, 10). És az ige mégis beszél arról, hogy vannak olyanok, akik az igazságot cselekszik és a Világosságra mennek, hogy nyilvánvaló legyen cselekedeteikről, hogy Isten szerint cselekedték azokat!

Ez az a pont testvérek, ahol fel kell tennünk a kérdést: ha ez így van, ha én annyira meg vagyok romolva, ha nem tudom keresni Istent, ha nem tudok kimenni a Világosságra, akkor hogy lehet az, hogy én mégis itt vagyok?

És ezzel érkeztünk el végre igénkig, amely megadja az egyedüli választ: „Ezért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené”.

Testvérek, érezzük-e mi önmagunktól, hogy nem a szegénység a legnagyobb nyomorúságunk, nem a migránshelyzet, és nem a banki hitelek, hanem a bűn és a halál? Nem, már önmagában ezt sem tudhatjuk, csak a könyörülő Isten irgalma által. Vagy ha tudod, valahol lelked mélyén sejted, akkor tudod-e önmagadtól, hogy mi erre az Isten csodálatos megoldása? Nem, csak a könyörülő Isten irgalma által. A mai világban, ahol bőséges választ kínálnak a kor babonái, pénzmágiái, az árucikkek és eszmék bőséges kínálata, amelyek között meg akarod találni a megoldást és az üdvösséget, tudod-e önmagadtól, hogy hol találod? Tudod-e önmagadtól, hogy a világ üdvösségének egyetlen reménysége a Megfeszített Krisztusban van?

Az, hogy te kegyelemben vagy, Testvérem, nem önmagadtól van, nem a te futásod és akaratod eredményezte, hanem egyedül a Mindenható és Könyörülő Isten kiválasztó akarata.

Tudod-e Testvérem, hogy mennyire kiváltságos vagy, mert választott vagy? Mert bármennyire is hiszed, hogy te választottál, Jézus szava kijózanít: „Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek” (Jn 15, 16).

Ha egy kicsit magunkba nézünk, Testvérek, akkor mindannyiunkat szorongathat az a kérdés, hogy hogyan és miért? Mi alapján? Teljesen önkényes az Isten kiválasztása? Hiszen annyi ember van, aki nálam relatív emberi mércével mérve jobb, alkalmasabb, méltóbb lenne, és még sincs reménysége, mert a szíve kemény a Krisztus és az Ő evangéliuma előtt!

Hiszem azt, Testvérek, hogy Isten mégsem önkényesen, hanem mindig valami alapján választ ki. Ahogy kiválasztotta Jákóbot Ézsauval szemben: nem azt választotta, akinek egyedül a hasa volt a megőrzendő kincse, hanem azt, aki tartotta valamire az elsőszülöttséget, még ha csalással is szerezte meg.

Igen, Isten mindig valami alapján választ ki, bár ez a valami általában rejtve marad előttünk, és nem mindig felel meg a mi emberi elvárásainknak és kategóriáinknak.

Ki más tudhatná mindezt jobban, mint maga Pál? Az a Pál, aki akart és futott, hogy megfeleljen az Isten általa vélt akaratának. De minden futás és akarás ellenére egyedül a Könyörülő Isten volt az, aki megragadta, ott a damaszkuszi úton, ahogy írja is: „Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott Krisztus Jézus” (Fil 3, 12).

És bizony, Testvérek, itt érhetjük meg, hogy miért nincs igénk ellentétben azzal, ahogy Pál folytatja a Filippi levélben ezt a mondatot: „Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért” (Fil 3, 13).

Testvérek! Fussunk vagy ne fussunk? Bizony, fussunk! Fussunk, miután minden futásunk, akarásunk, emberi kereső útjaink után, és azok ellenére egyedül kegyelemből, irgalomból kiválasztott, megragadott minket a Könyörülő Isten! Ragadjuk meg, miután Isten megragadott minket! Miután helyünkre tett minket, beoltott az Igazi Szőlőtőbe. Ámen!

Facebook Comments