(Kálvin János az Institutio negyedik könyvének – “Külső eszközök vagy segédeszközök, amelyekkel Isten Krisztus közösségébe hív, és ott megtart” – 12. fejezetében tárgyalja az egyházfegyelem elméleti és gyakorlati kérdéseit.)

Magyarországi Református Egyházunkban minden konfirmandus megtanulja, hogy mi az igaz egyház négy ismérve:

  1. Az ige tiszta hirdetése
  2. A sákramentumok helyes kiszolgáltatása
  3. Az egyházfegyelem gyakorlása
  4. A diakónia gyakorlása

Gyakran ehhez azt fűzik hozzá, hogy ezt Kálvin János tanította így az Institutio-ban. Ez így ebben a formában nem egészen igaz.

Írásom tulajdonképpeni témája az egyházfegyelem kálvini elméletének rövid bemutatása, ehhez azonban feltétlenül látnunk kell, hogy mit tanított Kálvin az egyház legfőbb ismérveiről.

Az egyház ismérvei Kálvinnál

Le kell szögeznünk először is, hogy Kálvin az igaz egyház ismérvei között a fent említett négy közül csak kettőt tartott számon: az ige tiszta hirdetését és a sákramentumok kiszolgáltatását (csak Martin Bucernyomán szokás kiegészíteni az egyházfegyelem és a diakónia gyakorlásával).

Kálvin még az Institutio negyedik könyvének az igaz egyházról szóló 1. fejezetében leszögezi: “Miután tehát érdekünkben áll az egyházat felismerni, az Úr bizonyos ismertetőjegyeket, mintegy szimbólumokat jelölt meg számunkra… Ugyanis azt látjuk, hogy ahol tisztán hirdetik és hallgatják Isten igéjét, ahol a sákramentumokat Krisztus rendelése szerint szolgáltatják ki, ott minden kétséget kizáróan lennie kell Isten valamiféle egyházának…” (Institutio 4.1.8-9).

Később hozzáteszi egy nagyon fontos elemét látásmódjának: “Amint már mondottuk, az ige tiszta szolgálata és a sákramentumok megünneplésének tiszta rendje megfelelő zálog és biztosíték arra, hogy egyházként fogadjuk el azt a közösséget, amelyben mindkettő megvan, és ez vonatkozik arra is, hogy mindaddig, amíg e jegyeket megőrzi, nem szabad megvetni, még ha amúgy sok vétek hemzseg is benne [kiemelés tőlem] (Institutio 4.1.12).

Az utóbbi megállapítás azért is fontos, mert ebből kiindulva Kálvin elég hosszan hadakozik kora “perfekcionistái” ellen, míg kinyilvánítja, hogy Isten a megtért embert a bűnbocsánat által nemcsak felveszi az egyház közösségbe, hanem őt meg is őrzi és oltalmazza, naponta bűnbocsánatban részesíti (Institutio 4.1.21).

Kálvin szerint ennek a jónak a szétosztására adta Isten az egyház kulcsait, amelyek leginkább az evangélium hirdetésében és a sákramentumok kiszolgáltatásában mutatkozik meg, ezért hát a bűnbocsánatot ott keressük, ahová Isten elhelyezte: az egyház közösségében (Institutio 4.1.22).

Kálvin látása szerint tehát az egyházfegyelem nem alapvető ismérve a Krisztus egyházának, de – amint látni fogjuk – egy nagyon fontos, sőt, életfontosságú funkciója.

Térjünk hát rá az Institutio 4. könyvének 12. fejezetére, amelyben Kálvin az egyházfegyelem alapvető elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozik!

Természetesen nem fogunk részletesen végigmenni az egész 12. fejezeten, nem foglalkozunk sem a 4.12.14-21. részekkel, amely a böjtről szól, és Kálvin maga is elismeri, hogy ezt voltaképpen a kulcsok hatalma nem foglalja magában, sem a 4.12.22-28. részekkel, amely lényegében a római egyház külön klerikusokra hozott fegyelmi szabályainak (cölibátus) kritikája.

Kálvin az egyházfegyelem gyakorlásának szükségességéről

Bár Kálvin nem tartja az egyházfegyelmet az egyház alapvető ismertetőjelének, egyértelműen kinyilvánítja, hogy életfontosságú funkciója annak.

Először is leszögezi: “Az egyházfegyelmezés legfőképpen a kulcsok hatalmától és a lelki bíráskodástól függ” (Institutio 4.12.1). Kálvin tehát megkülönbözteti a kulcsok hatalmának és a lelki bíráskodásnak a szerepét az egyházfegyelmezésben.

Az egyházfegyelem elengedhetetlen voltáról azt állítja: “Ezért, ahogyan Krisztus üdvözítő tanítása az egyház lelke, úgy az egyházfegyelem az idegek szerepét tölti be, ez köti össze a test tagjait egymással, mindegyiket a maga helyén. Tehát az egyház széthullását siettetik azok, akik akár szándékosan, akár meggondolatlanul meg kívánják szüntetni a fegyelmezést, vagy helyreállítását akadályozzák” [kiemelések tőlem] (Institutio 4.12.1).

Máshol pedig: “Aki abban bíznak, mondom, hogy az egyházak a fegyelem köteléke nélkül is képesek sokáig fennmaradni, azok tévednek ebbéli véleményükben, mert nem marad büntetés nélkül, ha elutasítjuk azt a segítséget, amelyet az Úr eleve szükségesnek tartott biztosítani számunkra [kiemelés tőlem] (Institutio 4.12.4).

Ugye nem kell magyaráznom senkinek, aki klasszikus protestáns népegyházban él és szolgál, hogy mennyire égetően aktuálisak ezek a kálvini gondolatok?

A bűnök kategóriái az egyházfegyelemre tekintettel Kálvinnál

Kálvin az egyházfegyelem kontextusában két szempont alapján is felosztja a bűnök körét (Institutio 4.12.3-4).

Egy érdekes felosztást eszközöl a bűn nyilvánossága szempontjából: megkülönböztet titkon elkövetett vagy személyes bűnöket, és megkülönböztet közösségi vagy nyilvános bűnöket. A megkülönböztetés messzemenően gyakorlati és nem teológiai: az alkalmazott törvényes eljárás különbsége miatt jelentős. Személyes bűnök esetén négyszemközti dorgálást (Mt 18,15), nyilvános bűnök esetén nyilvános feddést rendel (1Tim 5,20).

Megkülönbözteti továbbá a bűnöket súlyosságuk szerint: vannak hibák, és vannak vétkek vagy gaztettek. Az előbbiek körébe tartoznak azok, akik önként nem végzik el feladatukat, gőgösen viselkednek, nem élnek tisztességesen, vagy más olyasmit engednek meg maguknak, amit meg kell feddni (vö: Institutio 4.12.2). A gaztettekhez pedig felemlegeti egyrészt a korinthusiak vérfertőzését (1Kor 5,4), másrészt alkalmaz egy felsorolást: nyilvánvaló házasságtörés, paráznaság (az előbbitől megkülönböztetve), tolvajlás, rablás, pártütés, hitszegés, hamis tanúzás.

 

Az egyházfegyelem gyakorlásának fokozatai Kálvinnál (Institutio 4.12.2,4,6,10)

1. “A fegyelem első alappillére, hogy legyen helye a négyszemközti megintésnek…”. Kisebb bűnök esetén először mindig ezt kell alkalmazni.

2. Tanúk előtti kétszeri figyelmeztetés.

3. Ha az előbbiek nem használnak, akkor egyházi bíróság, vagyis a vének vezető testülete elé kell vinni, ahol a közösség nevében szigorúan meg kell inteni. Nyilvános bűn esetén “első fokon” ezt kell alkalmazni.

4. Ha ez az eljárás sem eredményes, akkor el kell távolítani a hívők közösségéből (úrvacsorai közösség), “mivel megveti az egyházat”. Gaztettek esetén “első fokon” ezt kell alkalmazni. Ez a kiközösítés: őszinte bűnbánat és javulás esetén a bűnöst vissza kell fogadni.

5. A kiátkozást, mint olyan büntetést, amely mindenféle bocsánatot és visszatérési lehetőséget megtagad a bűnöstől, Kálvin csak ritkán vagy egyáltalán nem javasolja.

 

Az egyházfegyelem hármas célja Kálvinnál (Institutio 4.12.5)

1. “Az első: ne sorolják a keresztyének közé Isten sérelmére azokat, akik hamis és gyalázatos életet élnek, mintha az ő szent egyháza becstelen és vétkekkel fertőzött emberek bűnszövetkezete lenne”.

2. “A gonoszok folytonos jelenléte ne rontsa meg a jókat, amint ez lenni szokott” (1Kor 5,6.11).

3. A megfenyített bűnös bűnbánatra jusson.

 

Látható, hogy Kálvin egyházfegyelmi rendszere teljesen logikus, a Bibliára épített, és a mai körülmények között is alkalmazható, sőt alkalmazandó lenne, ha egyszer végre felvállalnánk, annak minden következményével együtt.

(Az írás először megjelent az Evangelikál csoport honlapján.)

Facebook Comments