Bizony, bizony, mondom nektek: meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára. (Jn 1,51)
Jézus azután mondja ezeket a szavakat, miután Fülöp bizonyságot tett Nátánélnak arról, hogy Jézusban megtalálták a Messiást. Nátánáél Jézus mindentudása előtt hajol meg, Jézus pedig azt mondja, hogy ennél nagyobb dolgokat fognak látni a tanítványok: „a megnyílt eget és Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára”.
Jákób, Izráel ősatyja látott egyszer álomban hasonlót, amikor Beérsebából Hárán felé tartott: egy lépcsőt, „amelynek a teteje az égig ért, és Isten angyalai jártak azon fel és le” (1Móz 28,12). Felébredve meg is vallotta: „Milyen félelmetes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja” (1Móz 28,17).
Jézus maga Isten jelenlétének a „helye”, az égre nyíló ajtó, ahol találkozhat Isten és ember. Jákób még rettenetesnek látta azt a helyet, és valóban, Isten ajtónyitása rettenetes is volt: a Golgota keresztje kellett hozzá.
De éppen ezáltal érezhetjük, tapasztalhatjuk, és hirdethetjük az evangélium igazságát: számunkra már nem rettenetes ez a hely, hanem minden megtérésre vágyó bűnös számára áldott hely és áldott menedék.
Lehet a természet szépségéből és összetettségéből Isten mindentudására, mindenhatóságára következtetni, lehet ez egy szép lehetőség a hit felé vezető úton, de ez még nem hit, és csak erre a hit nem épülhet. Hit csak arra épülhet, ha észrevesszük és leborulunk a nagyobb dolog, az isteni ajtónyitás, és benne a megváltás csodálatos misztériuma előtt.
